Park

Delilah & Jasper

;; Váratlan fordulat

Az ételnek annyi, én pedig nem tűröm, ha ahhoz nyúlnak ami az enyém. Ez most nem valami pasi-őrület, egyszerűen csak a szomjúság beszél belőlem. A két lábon járó vértasakomat lenyúlták, elhappolták előlem, és szárazra szívták. Most a fekete hajú lány a pad mellett hevert, élettelenül, bőre fehérségéhez egy kis kékség is vegyült. A nőstény vadász a padra feküdt, hanyatt, és mondta a magáét. Nem érdemelte ki az ínycsiklandó vért! Számat felhúztam fogaimról, és mély vicsorgással ajándékoztam meg a park csendjét. Míg ő elgondolkodva heverészett a rögtönzött ágyon, engem elöntött a düh, és nem bírtam magammal. Tudtam, hogy minél előbb keresnem kell egy új áldozatot, mielőtt még nekirontok a nőnek, s talán abból nekem lenne gondom. Idősebbnek tűnik nálam, és nem akarok packázni vele. Habár... Erősen koncentráltam, próbáltam az elméjére csatlakozni. Bele is telt vagy jó öt percbe, mire sikerült beférkőznöm a "pajzsa" mögé, és elkezdhettem a gyakorlatot. Minden dühömet, ami bennem volt, felé irányítottam, és láttam a szemeiben, hogy elborul az agya, és pillanatok múlva már ugrásra készen kuporodott a padon, de ekkor taktikát váltottam, és örömet küldtem felé. Bár nem mentem valami sokra, hiszen ilyen éhesen az én erőm is megcsappant, tehát a várt hahotázás nem következett be. Arra gondoltam, milyen volt, mikor még Cullenék tagja voltam. Egy jól sikerült vadászat után, Alice-szel heverésztünk a kanapén, és olyan nyugodt volt minden. Sikerült pontosan felidéznem az emlékeimet, és nyugalom árasztott el. Ismét rákapcsolódtam a nő energiáira, és derűhullámokat küldtem felé, sikeres művelet volt. A nő karja könnyedén hevertek teste mellette a padon, izmai elernyedtek, és félkómásan feküdt a padon. Mellé sétáltam, gúnyosan vigyorogtam rá, míg ő félig lehunyt szemekkel nézett felém. Éreztem, éreztem hogy küzd, és valószínűleg ha nem ettem volna pár órája, most nem tudnám véghezvinni mindezt. Gonoszan felnevettem, és tovább küldtem felé a kellemes, nyugodt érzelmeket. - Lehet, hogy te idősebb vagy nálam - legalábbis erre gyanakszom -, de meg vagyok áldva bizonyos képességekkel. - motyogtam kissé bosszúsan. Azt nem kell tudnia, hogy milyen nehezen működik rajta a hangulatmódosítás, elég ha csak azzal tisztában van, mire vagyok képes. Kezeimet a nyaka felé közelítettem, és még erősebben koncentráltam, hogy működjön a képességem. Ekkor egy különös illatot hozott felém egy lágy fuvallat. Rögtön eleresztettem a márványbőrű testrészt, minden figyelmem eltűnt felette,már nem uraltam az érzelmeit. Fél szemmel még láttam, hogy vörös szemei tágra nyílnak, és kezei sem lustán feküdtek törzse mellett. Az újonc felé suhantam, kedvesen rámosolyogtam, amolyan kisfiúsan, ő is viszonozta arckifejezésem, de ajkaim nyakára tapadtak, és ahogy éles fogaim átfúrták vékony bőrét, húsát, az inakat, és megéreztem a vérét, ahogy végigfolyik a torkomon, arcáról lefagyott a mosoly. Felsikoltott, mohón inni kezdtem a vérét, míg hangja bugyogássá nem fulladt, és a földre rogyott. Csak ekkor jöttem rá, mit tettem. A lánynak angyalarca olyan volt, mintha édesen szundítana. Bőre fehérebb volt, mint az előző zsákmányé, haja sötétbarna, tincsei égnek meredeztek, szemei barnák voltak, mint az olvasztott karamell, bár nem olyan aranyak, mint egykoron nekem. Rájöttem, hogy a lány Alice-re emlékeztetett, és ettől elborzadtam. Számon ott virított sötétpiros vére, fogaimról is az csöpögött, s hirtelen kapkodni kezdtem a levegőt. Egy vastag törzsnek döntöttem hátam, amentén lecsúsztam, és a holtest mellett gubbasztottam. Könnyek szöktek volna szemembe, ha ez lehetséges volna, ám így csak rettenetesen égett a szemem, és úgy éreztem, menten kiesik a helyéről. Ijedten meredtem a vértócsára lábam előtt, és vörösen láttam körülöttem mindent...

Éhes voltam. Nagyon éhes. És jól is laktam volna, ha az a másik vámpír meg nem zavarja a szórakozásomat. Lecsaptam volna a lányra, de ő szépen elijesztette. Persze mindent rám kell fogni. Megforgattam a szemem a mondandója hallatán. Ha ilyen gyerekes módon mindent rám ken, nem lehet valami idős. A helyében én csendbe maradtam volna és nem kötöttem volna bele a másikba, mert ki tudja? Az a másik, akár sokkal, de sokkal öregebb is lehet. Ami több tapasztalatot jelent. Szóval én a helyében óvatos lennék. A magam 700 évével biztos többet éltem nála. Hacsak nem egy Volturi, de akkor nem lenne ilyen forrófejű.
A következő pillanatban megint vadászpozícióban nézett az áldozatra, mire nekem támadt egy ötletem. Akkor is én leszek az, aki nyer. Gondolkodás nélkül odafutottam az emberhez, majd megragadtam és fogaimat könnyedén belemélyesztve a nyakába, két perc alatt szárazra szívtam, végül a földre hajítottam élettelen testét. Jobb kezemmel megtöröltem véres számat és féloldalas mosollyal néztem a nem túl boldog vámpírra.
- Hmm… Igazán ízletes volt, kár, hogy neked már nem maradt. – mondtam felvont szemöldökkel és elvigyorodtam. Ezután mintha mi sem történ volna, ledobtam magam az egyik padra és kényelmesen hátradőltem.
- De ami azt illeti, én jobban kiérdemeltem a kaját, mert két napja nem ettem. – vontam meg a vállam. Szinte egészen biztos voltam benne, hogy nem hagyja annyiban. A pasiknál mindig nagy dolog a becsület megtartása, amit én személy szerint nem értek, mert veszíteni is lehet méltóságteljesen. Csupán hatásos távozás kell hozzá és ennyi.
Eszembe jutott, hogy anno a bátyámmal is összetűzésbe kerültünk néha a kaja miatt, amikor még ő is ragadozó volt. De utána beleszeretett egy embercsajba, és bamm! Már is egy nyálas, nyúlzabáló csillámpónivá deformálódott. Többször átfutott már a gondolataim között egykori emlékezetes beszélgetésünk, amiben a vega életmódja miatt húztam az agyát. Igaz, hogy szinte folyton csak sértegetni tudom, amikor ketten vagyunk, de ennek ellenére ő az egyetlen, aki számít nekem. Ha arról van szó, hogy össze kell tartani, akkor mindig számíthatunk egymásra. Szóval ez egy érdekes kapcsolat. Bár szerintem a legtöbb ikerpár ilyen. Vagy pedig olyan, hogy minden értelemben tök egyformák, persze ez csak egypetéjűeknél lehetséges. Viszont most nem szeretnék egy húde komoly biológia órát tartani.
Ültem a padon, továbbra is úgy téve, mintha mi sem történt volna, de azért a szám sarkában ott bujkált egy gonosz mosoly. Szeretek-e ilyen lenni? Igen. Érdekel, mit gondolnak mások? Nem. Szeretném-e húzni egy kicsit az itt álló másik vámpír agyát? Természetesen. Game on.

Delilah & Jasper

Vacsoraidő. Ismét elérkezett a napnak ez a szakasza, s én boldogan suhantam a fák között, hogy alkalmas ételt találjak, ami megfelel az ízlésemnek. A mai napon nem gondolkodtam máson, csak a vér ízén, ahogy megérzem a nyelvemen, és lefolyik a torkomon, csillapítva ezzel a folytonos égető érzést. Nem foglalkoztam az érzéseimmel a múltammal, elmém nem árasztották el a különféle érzelmek, mint például a fájdalom, a bűnbánat, vagy a keserűség. Örömittasan száguldoztam át az erdőn, míg végül a belvárostól távoli parkhoz nem értem. Ismertem ezt a helyet, gyakran jártam erre Alice-szel, amikor épp nem vadásztunk, vagy nem otthon voltunk a többiekkel, esetleg kettesben a szobánkban. Szerettem ezt a helyet, de ma más miatt vagyok itt, nem a szerelem csábított erre a csaknem kihalt helyre. Este van, majd' korom sötét, ki járna erre ilyenkor? Ám a szerencse ma rám mutatott, és egy bájos lányka sétálgatott a padok, és a betonos út mentén elterülő fák tömege között. Vére illata felém árad, a méreg számba áramlik, és készülök az ugrásra, hogy ütőerébe mélyesszem a fogaim, és jól lakjak. Lábaim enyhén berogyasztottam, vadász pózba kecmeregtem, és egy alig hallható morgás hangzott fel torkomból. Csakhogy nem csak én rejtőztem az árnyékban ily galád módon. A veszély a lányra leselkedett, méghozzá két vámpír személyében. Velem szemben egy nőstény vámpír vicsorított, szintén a fák takarásában megbújva. Szemeim megvillantak, megvártam, míg a lány elhaladt előttem, és akkor egy hirtelen ugrással a túloldalon teremtem, leterítettem a lányt, és torka felé csattogtak fogaim. Ám mikor elértem volna azt ténylegesen, egy apró lökést küldött felém a másik vadász, és nem kapaszkodtam belé, hogy kivédjem a taszítást. Mert nem akartam kivédeni. Egy közeli fa törzsének csapódtam, és morogtam, vicsorítottam, de nem akartam neki ugrani. Azt, hogy ő mit tett, már a saját dolga, de én nem akartam megtámadni egyelőre, bár rettentően dühös voltam, hogy félbeszakadt az étkezésem. - Ez remek, ki a fene vagy te? - vicsorogtam, és egy szökkenéssel elé kerültem, hogy vörös íriszeibe bámuljak dühösen. - Most nézd meg, lazán elsétál a zsákmányom! - sziszegtem arcába dühösen, s egy újabb ugrással a fa tetején ágaskodtam, és a lombok között megbújva lestem az áldozatom, aki egy padon ücsörgött. Nem is gondolkodtam, egyszerűen csak mögé suhantam, és a nyakát kezdtem bámulni, ahol lüktetett a fő ere. Megnyaltam ajkaimat, a padtól pár méterre sétáltam hogy ne legyen feltűnő, bal lábamat kissé hátrébb tettem, s csak figyeltem.